miből él a zenész?

Aki a honlapomon jár, láthatja, hogy nem sokat játszom. Ezt igen nehéz lelkileg megélnem, de nem erről akartam írni.
2005 áprilisában a Zenészmagazin címoldalán szerepeltem, és a cikkben a 2004-es évet taglalva számolgattuk a riportot készítővel, hogy 11 különböző formációban szerepeltem. Ez mára elérte a nullát. Az okok közt sok minden szerepel, tulajdonképpen ezekről akarok írni, de ezek az okok nem a megbízhatatlanságomban, vagy az állandó késéseimben, vagy a felkészületlenségemben keresendők, mert ezekre sosem volt panasz. Ha olyan munka talált meg amit nem tudtam megcsinálni ott inkább én álltam fel. Ezelőtt 10 évvel, meg még 6 évvel ezelőtt is 20e ft-os gázsikat is meglehetett kapni budapesti klubokban. De már akkoriban is folyton panasz volt a gázsik kifizetésével, és általánosan jellemző, hogy nem igazán kapta meg a zenész azt a tisztelet ami a munkájához feltétlenül szükséges. Amikor egy ilyen helyen munkálkodó pincér is rászól a zenészre -nem éppen udvarias stílusban- hogy hangos, akkor nem igazán van kedve az embernek ilyen helyre menni. A művészeteknek feltétlen velejárója a csomagolás, a körítés. "A gyöngyöket nem lehet a disznók elé dobni". Washington városban csináltak egy remek kísérletet, amiben ennek a körítésnek a jelentőségét, próbálták bizonyítani. Egy híres hegedűművész koncertje volt a városban. A jegyek hónapokkal a koncert előtt elkeltek, és a média is figyelemmel kísérte az eseményt. A kísérletet végző tv csatorna megbízásából a koncert másnapján rejtett kamerák kíséretében a városi metró megállóban adta elő ugyanazt, ugyanazzal a hangszerrel. Természetesen órák alatt talán csak 3-an álltak meg, és mindössze 1 ember ismerte fel az illetőt.
Tehát elmondható, hogy a különböző művészeti ágaknak meg kell adnunk a módját a helyet, meg kell teremteni az atmoszféráját, és akkor az felöltözteti a közönséget is az eseményre. Ez hozzátartozik az élmény maradandóságához. Ezt a tényt felejtjük el az utóbbi 20 évben. Ma a szórakozóhelyeken akik kitalálják, hogy legyen élő zene, általában fogalmuk sincs mibe vágnak bele. Valahogy azt gondolják a zenészről, hogy ő valahol másutt, egy számukra ismeretlen helyen rakják össze a havi betevőre a pénzt, és csak barátságból szórakozni járnak oda. Totálisan elértéktelenedett a szakmánk, aminek mi zenészek is okai vagyunk, mert a gázsik feleződtek, szó szerint visszafelé megyünk a gázsikban, és mi még ezekre is elmegyünk. A kifizetések is sokszor vérlázító és megalázó helyzeteket szülnek, és ennek a szakmának semmilyen védelme sincs ez ellen. Velünk mindenki azt tesz amit akar, mert nincsenek következmények. Jogi szabályozás, és erős szakszervezet kellene. Lengyelországban hasonlóan mint nálunk a mulatóhelyek támogatást kapnak a cigaretta és italcégektől. A különbség csak az, hogy ott ezek a multi cégek, megszabják hogy a támogatás x %-át zenészgázsira kell költeni (talán ezt a cég meg leírhatja az adójából nem tudom). És az a lokál tulajdonos aki meg lenyúlná ezt a lét, az nem tud sokáig titokban maradni, és ez komoly szankciókkal és büntetéssel jár, így nem jellemző, hogy erre sor kerülne. A forint folyamatosan romlik, és ebben a zenész gázsik még visszafelé mennek, és ezek kifizetése is kérdéses.
Ez persze nem oldaná meg azokat a nagyobb problémákat melyet világszerte megfigyelhetünk. Nevezetesen a silány, és gyorsan elérhető értéktelen dolgok eluralkodása, és törekvése a teljes piac lefedésére. Ez a folyamat már jó pár éve elkezdődött, valamikor a 90-es évek vége felé, és a mai napig tart, és ki tudja hol áll meg.
Nekem az egész életem a gyakorlásról a zenélésről és a muzsikában való elmélyülésről szólt és szól. Az értékteremtésről. Én hiszek a zene egyetemes mivoltában, abban hogy az ember csak a zenével élhet teljes életet.
Én a munkámat sokkal de sokkal többre értékelem annál, mint amennyit ma fizetnének érte, és nem vagyok hajlandó gombokért adni. Akkor inkább otthon maradok. Ha tényleg nem kell senkinek, akkor ott eszi meg a fene az egészet a számitógépemen ahol dolgozom. Akkor tudomásul kell venni, hogy az igényes/értékteremtő zene a kutyának sem kell, elértéktelenedett és pont. Csak arra jó hogy a művészlelkek korképet állítsanak korunkról, arról ami körülvesz bennünket és amiben élünk. Hátha egyszer valaki előhalássza valahonnan, és meglátja benne a XXI. század nyitányát.
Itt egy sztori ami legutóbb történt velem: E. Jancsi barátom felhívott telefonon, hogy 3 nap múlva nem érnék e rá játszani duóban, de nem vele, mert ő valahol máshol lép majd fel. Mondtam rendben. Kérdeztem mennyi a gázsi? Azt mondta 15e ft. Erre kérdeztem fejenként? Mire ő azt mondta nem, ez az egész. Pillanatnyi csend, majd mondtam rendben. És el kezdtem gondolkodni, kinek mernék a szemébe nézni, és azt mondani, hogy gyere el 5-7e ft-ért játszani? Gondoltam hívok egy tanítványt. De aztán ahhoz sem volt pofám, és persze újra eszembe jutottak mindazok amiket az elébb már leírtam. Akkor a tanítványt lemondtam, és visszaszóltam a Jancsinak hogy rendben, de ezért a pénzért egyedül csinálom meg a bulit. (és akkor ez a 15e ft egy minimum 6 évvel ezelőtti gázsinak felel meg ami egy forintot nem emelkedett a pénz romlásával.) 2 napom volt a hír szellőztetésére. El is jöttek páran. Este 9-12-ig muzsikáltam (részletek a YT-on) és a végén a pincér odaad egy tizest. Mondtam ne haragudj de nem ennyiben állapodtunk meg. Elnézést kért (fain volt) és odaadta végül a 15 e ft-ot. A történethez az is hozzá tartozik, hogy ez a tulajdonos az este folyamán elmondta, hogy "én legalább segítek rajtatok, és munkát adok nektek, mert tudom hogy nincs munkátok és csórók vagytok" Miután elvállaltam a munkát, nem lett volna korrekt tőlem vitába bonyolódni, hogy ez inkább megalázó, mintsem segítség. Sőt az az érzésem, hogy ezek a tulajdonosok, elképednek a sztorinkon, hogy hogyan tudnak szegény zenészek megélni ilyen körülmények között, de ugyanakkor nem érzi magán a felelősséget aznap este, mikor ott játszol, és neki fizetnie kéne. Vagy rosszabb esetben még ellenséges is veled, és egy élősködőnek tart, aki csak azt látja a zenészben hogy: "na ez is csak a pénzemet akarja, de azt nézheti..." Ebből látszik is, hogy mennyire értékeli a munkánkat. Tehát amikor azt írtam hogy én többre tartom a munkám, akkor nem szuper gázsikra gondoltam, hanem arra hogy egy jazz zenész ne kaphasson ma 15 e ft-nál kevesebbet. És ne a zenésztől várják el hogy egyben a marketing manager legyen, vagy ha igen, akkor azt is fezessék meg. Ezzel együtt nyilván a zenész elemi érdeke, hogy reklámozza a bulit. Én több olyan muzsikussal is dolgoztam évekig aki magára vállalta a manager szerepét, minden klappolt, az utazás, a gázsi, a szállás, plakátok, de mire a szinpadra került, már nem tudott fejben/szívben/lélekben ott lenni. 2 de inkább 3 ember munkáját végezte. Látszott hogy ezt bizony nem neki kéne csinálni, vagy ha mégis, akkor inkább adja át másnak a szinpadot, mert oda ilyen lelkülettel, nem érdemes feljönni. Nem jó a zenészt ilyen állapotba hozni, mert ez nem az ő dolga. Amíg nem kap törvényi szabályozást ez a szakma addig itt nem lesz változás. Az a tulajdonos aki élő zenét akar annak meg kell tanulnia, hogy mennyibe kerül a zenész. És ezzel kell kalkulálnia. Ha sokallja, akkor tegyen be gépzenét.
Azt hiszem minden élő zenés helyre olyan embert kellene állítani, aki nem csak a koncerteket koordinálja plusz munkaként, hanem a reklámban és a marketingben népszerüsíti a helyet, és gondoskodna arról hogy a szórakozni vágyók oda menjenek. Ha ezek az emberek motiválva lennének, akkor azt hiszem jobban menne a dolog. Ismerek olyan helyet, ahol a koncertprogramban van egy sorozat amit valaki más csinál/szervez. Azokra a koncertekre mindig többen mennek. Megtalálta azokat a zenekarokat akik hozták a közönséget? )) Biztosan sokkal kevesebb hely maradna, és kevesebb zenész muzsikálhatna, de akik bent maradnának, emberibb körülmények közt végezhetnék a munkájukat.